Halált okozó testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2024. április 11., csütörtök 10.30
Ügy tárgya: 
Halált okozó testi sértés bűntette
Ügyszám: 
B.37/2023.
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
112. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint a hajléktalan életmódot folytató vádlott és a sértett több, mint egy éve ismerték egymást. A vádbeli eseményeket megelőzően mindenhová együtt jártak, sátrakból készített otthonokban laktak, és gyakran fogyasztottak együtt alkoholt. 2022. június 26. napján a vádlott sátra ismeretlen okból leégett. Ezután a férfi neheztelt a tűz idején saját sátrában alvó sértettre, mondván, hogy nem akadályozta meg a lángok terjedését. A tűzesetet követő nap délelőttjén a vádlott cimboráival együtt, a közelben italozott. Ennek során egyre jobban felidegesítette magát azon, hogy immáron nincsen hol aludnia, majd haragjában a lábánál fogva kirángatta a saját sátrában ittas állapotban alvó sértettet és ököllel arcon ütötte oly módon, hogy a sértett orrán keletkezett sérülés. A vádlott végül a déli órákban értesítette a mentősöket, akik azonban már nem tudtak segíteni a sértetten.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség a vádlottat halált okozó testi
sértés bűntettének elkövetésével vádolta meg.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben tárgyalást tart, amelyen perbeszédek és ítélet várható.

A fokozott sajtóérdeklődésre számot tartó ügyben a törvényszék kötelező előzetes regisztrációt rendel el. A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel a sajtóregisztráció 10 fő részére biztosítható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: