A vádirat szerint a vádlott és a sértett egymással élettársi kapcsolatban éltek, amely kapcsolatukból 2018. évben gyermekük született. A kiskorú sértett 2018. év végétől az apa sértett kizárólagos nevelésébe került azzal, hogy a vádlott hétvégente, illetve egy hétköznap jogosult a gyermek láthatására, egyebekben a vádlott szülői felügyeleti joga ezen időponttól szünetel.
2021. június 5. napján a vádlott gyermekével ismerőseinél, Algyőn tartózkodott vendégségben. A vádlott az esti órákban elfogyasztott szeszes italtól enyhe fokú ittasság állapotába került, és több alkalommal felhívta a sértettet, amely telefonbeszélgetések során az ingerült vádlott azt mondta a sértettnek, hogy „eltűnik a gyermekükkel”. A sértett ekkor közölte a vádlottal, hogy elhozza a gyermeket, illetőleg a rendőrséget is értesíteni fogja.
A vádlott az előbbieket követően, felébresztette a házban alvó gyermeket és vele az ingatlan ablakán keresztül kimászva akart távozni, azonban ebben az ott lakó ismerőse megakadályozta. Ezt követően érkezett a lakóházhoz a sértett, amelyet észlelve a vádlott kirohant az utcára, ahol több alkalommal, hangosan kiabálva meglökte a sértettet, őt azzal fenyegette, hogy „szíven szúrlak”. A sértett, védekezésül ellökte magától a vádlottat, aki ennek hatására a vízelvezető árokba esett.
Mindezt követően a vádlott visszament a lakóházba, ahol felvette gyermekét, illetve magához vett egy, az élet kioltására alkalmas, 15 cm pengehosszúságú kést, és kiment az utcára, majd a kiskorú sértettel a karjaiban futni kezdett, miközben a kiskorú sértett sírt és azt kiabálta, hogy „apa”. A sértett – mivel észlelte, hogy a vádlottnál kés van – a vádlott után ment és elvette tőle gyermeküket, majd védekezésül – miközben gyermekét a karjaiban tartotta – hátat fordított a vádlottnak, aki a késsel, a sértettet egy alkalommal a nyakán kis-közepes erővel megszúrta, illetve egy alkalommal a bal könyöke felett őt megvágta, miközben azt kiabálta: „most meg fogsz dögleni”, „megmondtam, hogy megöllek”. A vádlott ezek után a kést a közeli vízelvezető árokba dobta, majd bement a lakóházba, ahol a rendőrség elfogta. A vádlott a rendőri intézkedés során is több olyan indulatos kijelentést tett, mely szerint reméli, hogy a sértett „megdöglik”.
A vádlottat a főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények elkövetésével vádolja.
Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.