Emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2022. szeptember 28., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Ügyszám: 
B.1395/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
I/117. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint a férfi többször bántalmazta, illetőleg fenyegette volt élettársát, ami miatt a nő idén januárban anyaotthonba távozott. Erről azonban a vádlottat nem tájékoztatta, aki részben ebből az okból is adódóan felkereste volt élettársa testvérét az egyik megyebeli faluban. A vádlott 2021. január 20. napján, este 7 órakor jelent meg a sértett családnál ittas állapotban és kérte, hogy ott alhasson. Az élettársával történő szakítást feldolgozni nem tudó vádlott kérését a sértettek elutasították, azonban tartva attól, hogy a férfi visszatér, a kaput becsukták, lelakatolták, valamint a kutyát is elengedték. A sértettek tettét az is indokolta, hogy a volt élettárs figyelmeztette arra őket, hogy a vádlott aznap már többször az életük kioltására irányuló fenyegetést közölt vele.

A vádlott ezután többször is hívogatta volt élettársa testvérét, aki közölte vele, hogy a testvérével való kapcsolatnak vége van, és hagyja őket békén. A vádlott ezután elhatározta, hogy visszamegy a sértettek lakóhelyére és a korábbi fenyegetéseit beváltja.

Ebből a célból valamivel éjfélt megelőzően, a szomszédos ingatlanon keresztül az udvarra bemászott, majd a lakóházba ment. Az ingatlanban a vádlott testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludtak. A vádlott az ágyhoz lépett, majd azt kiáltotta a sértettek felé, hogy „megölöm a fiadat, meghaltok”, majd egy késsel az alvó gyermekkorú felé szúrt. A gyermek édesapja a kiabálásra felébredt, és egy reflexszerű mozdulattal a szúrást felfogta, míg a gyermek édesanyja a kiskorút az ágyból kirántotta. A vádlott ekkor az ágyban még ülő-fekvő helyzetben levő édesapa felé szúrt több alkalommal. A támadásnak akkor lett vége, amikor az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, pokrócot dobott a vádlott fejére, valamint őt egy vascsővel az ingatlanból elkergették. A megszúrt sértett élete közvetlen veszélyben volt, azt csak a helyszínen tartózkodó hozzátartozók vérzéscsillapítása, valamint az időben kiérkező orvosi segítség és életmentő beavatkozás mentette meg.

A főügyészség a vádlottat több ember, részben 14. életévét be nem töltött, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben tárgyalást tart.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: