A vádirat lényege szerint a szegedi székhelyű cég vezetője 2012. októberében kötött bérleti szerződést a szegedi önkormányzattal a város tulajdonában álló Vadasparkban egy 500 négyzetméteres területre. A cég játszótér kialakítását és üzemeltetését és interaktív látogató-tájékoztató kialakítását tervezte, amihez uniós és a magyar költségvetésből kívánt pályázati pénzhez jutni. A szegedi cég vezetője pályázatot nyújtott be a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mely azt befogadta és mintegy 185 millió forint értékben támogatásra érdemesnek ítélte, majd 2013. január 18-án a támogatási szerződést aláírták. A szegedi cég vezetője vállalkozási szerződést kötött egy másik vádlott által képviselt szlovákiai székhelyű céggel a projekt generál kivitelezésére. A szlovák honosságú cég azután valótlan tartalmú szerződést kötött egy brit-virgin szigeteki off-shore céggel az interaktív látogató-tájékoztató rendszer szoftverjének kifejlesztésére annak ellenére, hogy az már korábban a szegedi székhelyű cég rendelkezésére állt, illetőleg azt az eljárás során ismeretlenül maradt személyek készítették. A szerződések alapján a szlovák cég a szegedi székhelyű cég felé 230 millió forintról állított ki számlát a játszótér elemeinek beszállításáról, kültéri tájékoztató konzolok felállításáról, az interaktív látogató-tájékoztató rendszer kiépítéséről. A számlákkal szemben a projekt tényleges bekerülési értéke a támogatási szerződésben megjelölt bekerülési érték 15 %-a volt csak.

A valótlan tartalmú vállalkozási szerződések, teljesítési igazolások, valamint számlák alapján a szegedi székhelyű cég vezetője 2013. március 18. és december 13. napja között több részletben mintegy 185 millió forintos összegben hívta le a támogatást jogosulatlanul és ezen összegnek megfelelő vagyoni hátrányt okozott így az Európai Unió és Magyarország költségvetésének.

Mindezen túlmenően a vádlottak a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése végett valótlan tartalmú szerződéseket kötöttek egy liechtensteini gazdasági társasággal a támogatási szerződésekben is hivatkozott szoftver unión kívüli felhasználására. A valóságban azonban a felek között gazdasági kapcsolat nem volt, a szerződéskötéskor a szoftver még el sem készült és a liechtensteini céget képviselő harmadik vádlottnak nem volt felhatalmazása a társaság képviseletérre. A szerződésekre azért volt szükség, hogy többszörös átutalásokkal, off-shore cég bevonásával és a cégek közötti pénzmozgatásokkal a jogosulatlanul felvett támogatás összegét legális eredetűként tüntessék fel.