Testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2021. szeptember 13., hétfő 08.15
Ügyszám: 
B.1404/2020
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
117. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint a vádlott 2019. augusztus 7. napján az esti órákban a családjával italozott egy makói kocsmában. Ugyanitt tartózkodott a szintén szeszes italt fogyasztó sértett is, aki az este folyamán szóváltásba keveredett a vádlottal, majd hazaindult. A vádlott ekkor utána lépett, majd előbb fejbe rúgta, ezt követően pedig ököllel arcon ütötte a sértettet. Az ütések következtében a sértett tompítás nélkül, magatehetetlenül hanyatt esett. A vádlott látva magatartása következményeit a helyszínről elfutott, míg a szórakozóhelyen tartózkodók a sértettet felsegítették, aki mintegy fél óra múlva magához tért és hazaindult. Röviddel ezután a sértett összeesett és csak az időközben értesített mentősök találtak rá, majd állapotát látva kórházba szállították.

A sértett a vádlott cselekménye folytán közvetett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett el és a halálos eredmény bekövetkezését csak az időben érkező orvosi ellátás hárította el. A sértett fejsérülése 8 hét alatt gyógyult meg.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben tárgyalást tart.
A fokozott sajtóérdeklődésre számot tartó ügyben a törvényszék kötelező előzetes regisztrációt rendel el. A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel a sajtóregisztráció 2 fő részére biztosítható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: