Emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2019. február 28., csütörtök 08.15
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
117. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott évekkel korábban ismerte meg a bolgár férfit, akinek segített Ausztriába költözni, munkát keresett részére, illetve kölcsön is adott neki. Mivel a kölcsönt nem kapta vissza, a viszony kettejük között megromlott és a vádlott mikor megtudta, hogy sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt. Ennek érdekében magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd ismerve sértett utazási szokásait, 2017. december 4. napján lakóhelyéről a délutáni órákban indulva Hegyeshalomra, a magyar-osztrák határra hajtott. Vádlott szándéka az volt, sértettet a határon bevárja, majd őt követi mindaddig, amíg tervét végre nem tudja hajtani. Sértett 23 óra körül érkezett meg az általa vezetett autóval a határra, majd miután autópálya matricát váltott, átlépett Magyarország területére és az autópályán haladt Röszke irányába. Sértettel utazott munkatársa, egy osztrák állampolgárságú férfi is. Sértett, mivel fáradtsága miatt pihenni akart, már másnap 03 órakor megállt az M5 autópálya csengelei pihenőjénél, ahol miután leparkolt, utastársával együtt elaludt. Vádlott is megállt a pihenőnél, autóját úgy leállítva egy kamion mögött, hogy azt sértett ne észlelhesse. Vádlott miután meggyőződött, hogy sértett elaludt, magához vette a pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott és sértett autójához sétált. Ezt követően vádlott bekopogott az autó vezető felőli oldalán, mire az ott alvó sértett felriadt és felismerte vádlottat. Sértett a slusszkulcshoz nyúlt és megpróbált az autót elindítva a helyszínről elmenekülni. Vádlott ezt észlelve azonnal lőtt, öt lövés a bolgár férfit, míg két lövés az osztrák férfit talált el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még annyi ereje a sértettnek maradt, hogy az autót elindítsa és azzal a pihenőből kihajtson. Mintegy 100-150 méter megtételét követően, már az autópálya leálló sávjában azonban megállt és a helyszínen az életét vesztette. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, majd őt kórházba szállították és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott a helyszínről elhajtott, de őt másnap este, nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, az európai ügyészi szerv, a Eurojust által koordinált német-osztrák-magyar ügyészi szervek összehangolt munkájának eredményeképpen sikerült elfogni, majd a magyar hatóságok elé állítani.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben az első tárgyalást tartja.

Eljáró bíróság: