Légi közlekedés veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2018. október 16., kedd 11.15
Ügy tárgya: 
Légi közlekedés veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
112. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az elsőfokú bíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki a vádlottat légi közlekedés veszélyeztetésének bűntettében, ezért 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év légi jármű vezetésétől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság egy másik ügyben - szintén nem jogerősen - ugyanezen vádlottat a légi közlekedés veszélyeztetésének bűntettével összefüggésben elkövetett 2 rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntettében is bűnösnek mondta ki, ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott 2014. július 02. napján 10 óra körüli időben Pusztaszeren, az általa szervezett táboroztatás során az egyik diák részére tanárai és diáktársai megbízásából sétarepülést tartott a tulajdonát képző és üzemeltetésben lévő magánrepülőtéren a szintén tulajdonát képző motoros vitorlázó repülőgéppel. A sétarepülés előtt a vádlott engedélyezte a diákok és a tanárok részére, hogy a repülés alatt a repülőtér területén a szélzsák közelében tartózkodjanak, hogy a gép utasának integethessenek.

A felszállást követően a vádlott az általa vezetett repülőgéppel a repülőtéren tartózkodó személyek feje fölött közvetlen közelükben ún. „áthúzást” hajtott végre azért, hogy az ott tartózkodó személyeket „megviccelje”. Ezen manőver során a csoportban tartózkodó személyekhez olyan közel haladt el, hogy néhányan leguggoltak, illetve elfutottak, mivel testi épségüket az alacsonyan szálló gép közvetlenül veszélyeztette.

Ezen manőver után a vádlott a repülőgépet visszafordította, majd azzal ismételten ereszkedni kezdett és a korábban már megijedt sértettek feje fölött újabb „áthúzást” hajtott végre, melynek során a szárny alatt lévő ún. mankókerékkel az egyik sértett fejének ütközött, aki az ütés következtében a földre zuhant.

A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos, illetve életveszélyes sérülést szenvedett.

A vádlott ezen magatartásával a rá irányadó légi közlekedési szabályok szándékos megszegésével a repülőtéren tartózkodó 21 fő sértett életét és testi épségét szándékosan, közvetlenül veszélyeztette, melynek során a sértett 8 napon túl, gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A baleset bekövetkezte után, de még a rendőrség kiérkezését megelőzően a vádlott arra igyekezett rábírni az eset két szemtanúját, hogy a várható börtönbüntetés elkerülése céljából a valóságtól eltérően állítsák azt, hogy a baleset a sérüléseket szenvedett sértett hibájából következett be. A vádlott ekkor tisztában volt azzal, hogy a légi közlekedés szabályait megszegve egyedüliként tehető felelőssé a baleset bekövetkezéséért, ennek megfelelően hamis tanúvallomás megtételére igyekezett rábírni az eset szemtanúit.

A bíróság ítéletével szemben a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A másodfokú bíróság az ügyet nyilvános ülésen bírálja el.

Eljáró bíróság: