Rablás bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2018. október 2., kedd 08.15
Ügy tárgya: 
Rablás bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
14. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2017. augusztus hó 20. napján 05 óra 40 perc körüli időben Szegeden, egy gyorsétterem teraszán ültek, ahol leszólították az étteremből távozó sértettet. A sértett rövid beszélgetést követően távozott, de őt az egyik vádlott futva utolérte, megállította, majd kötözködni kezdett vele, mialatt a másik vádlott is a helyszínre érkezett. A sértett kérte a vádlottakat, hogy engedjék haza, erre azonban közölték vele, hogy ők rendőrök, ezért adja át a nála lévő kábítószert. A sértett közölte, hogy nem él ilyen szerekkel, majd több alkalommal menekülni próbált, azonban a vádlottak ekkor már fizikálisan is megpróbálták a helyszínen tartani, lökdösték, ruházatánál fogva rángatták.

A sértett védekezni próbált, mire az egyik vádlott ököllel megütötte, ezt követően menekülés közben lábát is kirúgták, végül együttes erővel leteperték és az egyik vádlott rugdosni kezdte. A bántalmazás során a gyanúsítottak folyamatosan rendőrnek adták ki magukat. A földön fekvő sértett ruházatát az egyik vádlott átkutatta, majd kivette onnan a sértett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel együtt, illetve az okmányait is. Ezt követően a vádlottak a helyszínről távoztak. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben az első tárgyalást tartja.

Eljáró bíróság: