Emberölés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2018. július 12., csütörtök 08.15
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
117. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott több éve szívességi lakáshasználóként lakott a 64 éves sértettnél Hódmezővásárhelyen. A vádlott 2017. június 18. napján a város különböző kocsmáiban szeszesitalt fogyasztott, majd éjjel ért haza és a konyhában főzni kezdett. Az éjszakai főzés miatt a sértett és a vádlott között szóváltás alakult ki, melynek során a sértett több alkalommal megütötte a vádlottat, amire a nő úgy reagált, hogy az udvarra ment és magához vette a 2 kg tömegű, heggyel-éllel bíró erősen elhasznált ásót. Amikor a házba visszament, a sértett már visszafeküdt az ágyába, majd a vádlott odalépett hozzá és az ásó élével és lapjával a sértettet legalább 12 alkalommal fejen, illetőleg felsőtesten ütötte. A sértett a hirtelen támadással szemben védekezni próbált, igyekezett az ütéseket elhárítani és fejét megvédeni. A vádlott a bántalmazást követően a sértett mellett maradt, majd mikor észlelte, hogy a sértett erősen vérzik felhívta a rendőrséget, majd kerékpárjával elhagyta a helyszínt. A kiérkező rendőrök a sértetthez mentőt hívtak, a vádlottat másnap délelőtt elfogták. A mentők kiérkezésekor a sértett közvetett életveszélyes állapotban volt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben az első tárgyalást tartja.

Eljáró bíróság: