Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2016. április 12., kedd 08.15
Ügy tárgya: 
Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
108. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint P. S. vádlott 2015. március hó 01. napján 18 óra 45 perc körüli időben egy szegedi gyorsétterem előtt odament J. J. T. sértetthez, akit fenéken rúgott, majd a vádlott a J. J. T. társaságában lévő L. T. sértetthez is odalépett, akit két kézzel arcul ütve kérdőre vont, hogy „mit akar a feleségétől”. L. T. sértett kijelentette, hogy nem akar semmit a vádlott feleségétől, mire a vádlott egy 9,5 cm pengehosszúságú bicskával legalább két alkalommal L. T. sértett testének irányába szúrt, miközben cselekményének nyomatékot adva hangoztatta, hogy „most megöllek”. A sértett a mellkasa felé irányuló szúrást a bal keze felemelésével elhárította, így a szúrás a bal karját érte, míg a második szúrás a sértett bal combját találta el.

J. J. T. mindezt látva, a sértett segítségére sietett, akit a vádlott további támadása elől elhúzott. Ekkor a vádlott J. J. T.-hez lépett, mire a sértett hátrálni kezdett, megbotlott, és a hátára esett. A vádlott a földön fekvő J. J. T. sértett mellkasának irányába szúrt, és közben őt is megöléssel fenyegette. A szúrást L. T. sértett hárította el, aki a vádlott kezét ellökte, mire a vádlott még egy alkalommal L. T. nyakába szúrt. Ezt követően a vádlott a helyszínről elszaladt.

L. T. sértett a cselekménnyel összefüggésben 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de mélyebbre hatoló szúrás esetén bekövetkezhetett volna súlyosabb, akár életveszélyes sérülés is.

Fenti cselekménye elkövetését megelőzően a vádlott kábítószert is fogyasztott.

További felvilágosítás a Szegedi Törvényszék Sajtóosztályától kérhető.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben 2016. április hó 14. napján a 117. számú tárgyalóteremben tatja a tárgyalást. A bizonyítási eljárás eredményétől függően ítélethozatal várható.

Eljáró bíróság: