A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében megállapította, hogy K. F. önkormányzati képviselő méltatlan a tisztségére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Sajtóközlemény
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. március hó 20. napjáig tart.
A pestisracok.hu online felületen 2020. február 06. napján „Botka László önkormányzata és a szegedi bíróságok együtt tényleg olyan, mint egy nagy család (3.
A pestisracok.hu online felületen 2020. február 3. napján „Nem csitul a botrány! – A szegedi piacról elüldözött kereskedők ügyét is Botkáékkal összefonódott bírák kapták (1.
A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki B. J. I. r. és Sz. D. II. r. vádlottakat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében, E. Zs. III. r. és B. Gy. V. r. vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében, valamint M. R. IV. r. vádlottat garázdaság vétségében. A III. r., az V. r. és a IV. r.
Tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt állított bíróság elé két palesztin és két szír állampolgárt, valamint határzár tiltott átlépésének bűntette miatt egy algériai állampolgárt a Szegedi Járási Ügyészség a mai napon. Az eljárásban a Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott.
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró 2020. január hó 14. napján meghozott azon döntését, melyben a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt S. Z. elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte.
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a brit állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. február hó 24. napjáig tart.
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elítélt vonatkozásában mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást az életfogytig tartó fegyházbüntetésből.