A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnapi napon – nem végleges döntéseivel – egy hónapra elrendelte annak a két nőnek a letartóztatását, akiket emberkereskedelem bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
Sajtóközlemény
A fogyasztóvédelem jelentőségét egyrészt az érintett ügyletek jelentős száma (lényegében valamennyien fogyasztók vagyunk, nap mint nap kötünk fogyasztói szerződéseket), másrészt a vásárlók többségének gyengébb érdekérvényesítési pozíciója, nem elégséges információi, kiszolgáltatott helyzete, s az ezáltal teremtett fokozott jogvédelmi igény adja.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírái 2022. március 10. napján külön-külön lefolytatott eljárásokban egyezően egy hónapra elrendelték annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint 2017. és 2021. közötti időszakban több, mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
Idén sem engedélyezte az életfogytig tartó szabadságvesztésből M.M. feltételes szabadságra bocsátását a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája. Legkorábban 25 év után, 2019-ben lehetett volna az elítéltet feltételes szabadságra bocsátani, azonban – a korábbi döntésekkel egyezően – 2022-ben sem került sor erre.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítanak.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírái 2021. december 2.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 2021. október 16. napján késsel szúrta meg testvérét egy Szeged melletti településen.
A Szegedi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 1 év – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 2 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélte azt a szíriai férfit, aki meg nem engedett módon próbált meg Magyarország területére jutni.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú város polgármestere által az internetes közösségi oldalán 2021. szeptember 3. napján közzétett videóval összefüggésben