Letartóztatásban a munkavállalóikat fiktíven más társaságokhoz bejelentő cégvezetők

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírái 2021. december 2. napján külön-külön lefolytatott eljárásokban egyezően egy hónapra elrendelték annak a 6 gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket korábban a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség irányításával a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád-Csanád Megyei Vizsgálati Osztályának nyomozói és a Készenléti Rendőrség Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai összehangolt akció keretében vettek őrizetbe költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, valamint a vagyonvédelem, mint általuk nyújtott szolgáltatás után ÁFÁ-fizetni, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet által nyújtott szolgáltatás lényege szerint a megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, amelynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő ÁFÁ-t bár részben bevallották, de azt senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette és jutalék ellenében fiktív számlákat is rendelkezésre bocsátott.

A letartóztatás elrendelésének indoka valamennyi gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye volt, emellett valamennyiük vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén fennáll annak a veszélye, hogy meg nem engedett módon próbálnák befolyásolni a bizonyítást.

A bíróság szerint a gyanúsítottakkal szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése szükséges volt, mivel az ezzel elérni kívánt célok egyéb módon nem érhetőek el.

A letartóztatás elrendelése ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezést jelentett be a gyanúsítottak szabadlábra helyezése, illetőleg bűnügyi felügyelet elrendelése iránt, így a bíróság egyik döntése sem végleges.

Szeged, 2021. december 3.