Tájékoztatás jogerős ítéletről - tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

A Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki T. O. vádlottat tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért 1 év – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 1 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést végrehajtásának elrendelése esetén fogházban kell végrehajtani.

A jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott 2018. március 08. napján 08 óra 35 perc körüli időben Szeged lakott területén a Rózsa utcából történő elindulást követően a Kecskeméti utca Csongrádi sugárút kereszteződésén át a Csongrádi sugárút felé közlekedett személygépkocsijával.

A vádlott az általa vezetett személygépkocsival a Kecskeméti utcából a Csongrádi sugárút külső forgalmi sávjába hajtotta végre balra bekanyarodását, azonban ennek során - mivel megfelelő körültekintés hiányában a közeledő trolibuszt nem észlelte - nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki jobbról a Csongrádi sugárút külső forgalmi sávjában a Rózsa utca irányából érkező, kb. 20 fő utast szállító trolibusz részére. A trolibusz sofőrje az ütközést a vádlott által vezetett személygépkocsival elhárítani nem tudta.

A trolibusz személygépkocsival történő ütközése után a jobbra kormányzás hatására a trolibuszon tartózkodó utasok egyensúlyi helyzetükből kibillentek, és közülük 11 fő, valamint a trolibuszt vezető sértett személyi sérüléseket szenvedtek el. Az utasok közül öten súlyos, 8 napon túl gyógyuló orr-, láb-, kéz-, ujjtörést szenvedtek el, további hat utasnak és a buszvezetőnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A vádlott közlekedési szabály megszegésével okozati összefüggésben gondatlanságából kifolyólag összesen 12 személynek okozott sérülést.

A bíróság előkészítő ülésén meghozott ítéletét az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Szeged, 2020. év szeptember hó 15. napján