Letartóztatásban az unokatestvérét bántalmazó férfi

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a dóci férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. április hó 03. napjáig tart.

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. február 29. napján délután 5 óra körüli időben a Szeged környéki faluban élő sértettet, unokatestvérét meglátogatta. Mindannyian szeszes italt fogyasztottak, majd minden előzetes szóváltás nélkül a gyanúsított odalépett a sértetthez, akit hanyatt lökött, ököllel arcon ütött és fojtogatni kezdett. A rokonság közbelépésének hatására néhány másodpercig a gyanúsított cselekményét abbahagyta, majd rövid idő múlva ismételten fojtogatni kezdte a sértettet, földre vitte, melyet követően kizavarták őt a házból. Ezt követően a gyanúsított a ház ajtóüvegét betörte, illetőleg fenyegette a bent tartózkodókat. A fenyegetés hatására a sértett kiment a ház elé, ahol a gyanúsított egy seprűnyéllel több alkalommal fején, illetőleg a test más részén megütötte őt. A rendőrjárőrök bejelentése alapján a mentőszolgálat munkatársai a sértettet életveszélyes állapotban kórházba szállították.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén tanúk jogellenes befolyásolásával a bizonyítási eljárás meghiúsítására törekedne, továbbá megalapozottan feltehető az is, hogy a büntetett előéletű gyanúsított az eljárás tárgyát képző bűncselekményt a sértett sérelmére folytatná vagy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A bíróság a letartóztatás céljait enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta elérhetőnek, így a gyanúsított letartóztatását elrendelte.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a bíróság végzése nem vált véglegessé.

Szeged, 2020. március 04. napján