Öt férfi került letartóztatásba bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak az öt férfinak a letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak letartóztatása 2020. január hó 05. napjáig tart.

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta az öt gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a gyanúsítottak három szintből álló, fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki, melynek keretében egy vagyonvédelmi szolgáltatást ténylegesen nyújtó három cég alkalmazottait papíron alvállalkozóként bevont gazdasági társaságokhoz jelentették be, azt a hamis látszatot keltve, mintha ezen társaságok a gyanúsítottak cégeitől független vállalkozások lennének. A valóságban az alvállalkozó cégeket kizárólag a bűncselekmény elkövetése érdekében hozták létre a gyanúsítottak, s ezen „fantomcégek” élén közreműködésükkel beszervezett strómanok, mint ügyvezetők álltak.

A „fantomcégek” szerepe a vagyonőri tevékenység ellátásáról szóló, valótlan tartalmú költségszámlák kiállításában állt, melyeket a három gazdasági társaság könyvelésébe az azok ügyvezetését ellátó gyanúsítottak befogadtak, majd azok ÁFA tartalmát adóbevallásaikban levonásba helyezték. Emellett a munkáltatói járulékfizetés csökkentése érdekében a „fantomcégeknél” a vagyonőröket heti 10 óra munkavégzésre jelentették be, jóllehet az a valóságban a 40 órát is meghaladta.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett – hiszen a halmazati büntetéskiszabás szabályaira és a bűnszervezetben történő elkövetés gyanújára figyelemmel 5-20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - ekként megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének, illetve a cselekmény gyanúsítás szerint bűnszervezet keretében történő elkövetésre is figyelemmel megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének. Mindezen túlmenően a gyanúsítottak esetében annak a veszélye is fennáll, hogy a hosszabb időn át, vagyoni haszonszerzés végett, szervezett keretek között megvalósított bűncselekményt folytatnák vagy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A bíróság letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész tudomásul vette, azonban a gyanúsítottak és védőik azokkal szemben fellebbezést jelentettek be, így a végzések nem váltak véglegessé.

Szeged, 2019. december 05. napján