Kényszerintézkedések elrendelése költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt

A Szegedi Járásbíróság tizenegy gyanúsított vonatkozásában rendelt el bírói engedélyes kényszerintézkedéseket, tíz gyanúsított letartóztatását és egy gyanúsított bűnügyi felügyeletét. A gyanúsítottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanúsítottakkal szemben elrendelt letartóztatások 2019. június hó 16. napjáig, illetve egy gyanúsított vonatkozásában június 17. napjáig, míg a bűnügyi felügyelet 2019. szeptember 16. napjáig tart.

A Csongrád Megyei Főügyészség az állami költségvetésnek közel egy milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban tíz személy letartóztatását, valamint egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája előtt.

Az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a 2017. év során létrehozott bűnszervezet bűncselekmények elkövetésére hozott létre gazdasági társaságokat jellemzően szerb állampolgárok vezetésével, akik anyagi ellenszolgáltatásért nevüket adták a cégekhez. Az így megalapított cégek bankszámlái felett azután a bűnszervezet tényleges irányítói rendelkeztek. A céghálóban szereplő cégek azután az Európai Unió területeiről hoztak be jellemzően édességeket, zöldségeket, cukrot és céljuk az első belföldi forgalomba hozatalt terhelő általános forgalmi adó megfizetése alóli mentesülés volt. Ennek érdekében az Unióból beszerzett árut úgy tüntették fel további cégek közbeiktatásával, mintha az áru belföldi gazdasági társaságoktól származna és így utána az adót megfizették volna. A bűnszervezet tagjai a feladatokat egymás között felosztották, voltak, akik a névleges cégvezetőket szervezték be, illetőleg a cégek alapításában működtettek közre, mások pénzfelvételeket végezték, illetőleg az áru beszerzését irányították.

A bíróság tíz gyanúsított esetében indokoltnak tartotta a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ugyanis megalapozottan lehetett következtetni arra, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és büntetési tételére figyelemmel szabadlábon hagyásuk esetén megszöknek, elrejtőznek, továbbá a cselekmény gyanúsítás szerint bűnszervezet keretében történő elkövetésre is figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének, illetve mindezen túlmenően a gyanúsítottak esetében annak a veszélye is fennáll, hogy a közel két éven át folyamatosan megvalósított bűncselekményt folytatnák, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A bíróság egy gyanúsított vonatkozásában bűnügyi felügyeletet rendelt el, figyelemmel arra, hogy ezen gyanúsított vonatkozásában a jövőre nézve okkal kell tartani attól, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és büntetési tételére figyelemmel szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve attól is, hogy a két éven át folyamatosan megvalósított bűncselekményt folytatná.

A bíróság letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész tudomásul vette, azonban a gyanúsítottak és védőik azokkal szemben fellebbezést jelentettek be így nem váltak véglegessé, míg a bűnügyi felügyeletet elrendelő végzés fellebbezés hiányában véglegessé vált.

Szeged, 2019. május 17. napján