M. M. egyelőre nem szabadul a szegedi Csillagból

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a mai napon az előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt M. M. elítéltre vonatkozóan az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátást mellőzte. A büntetés-végrehajtási bíró felhívta a büntetés-végrehajtási intézetet, hogy 2 év eltelte után, 2021. február 19-én tegyen ismételten előterjesztést az elítélt feltételes szabadságra bocsátása tárgyában.

A bíróság e döntése meghozatalát megelőzően az elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet által előterjesztett vélemény, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratok és az elítélt meghallgatása útján vizsgálta az elítélt későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékát.

A büntetés-végrehajtási bíró a fentiek eredményeként azt állapította meg, hogy figyelemmel az elítélt által elkövetett bűncselekmény jellegére, az elítélt büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartására, illetve arra is, hogy az elítélt semmiféle megbánást nem tanúsít nyilvánvalóan nem vonható le az a következtetés, hogy az elítélttel szemben kiszabott büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően rendelkezett a bíróság arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a későbbiekben – 2021. évben – ismételten megvizsgálja.

A bíróság végzésével szemben az elítélt védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának engedélyezése érdekében, így a végzés nem jogerős.

Szeged, 2019. év február hó 19. napján