Tájékoztatás másodfokú ítéletről - halált okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 5 év 5 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott 2015. október hó 24. napján 22 óra körüli időben a Dorozsmai úton ittas állapotban és pszichotróp anyag hatása alatt vezette a tulajdonát képező Fiat Punto típusú személygépkocsit, 5 fő utast szállítva. A vádlott Szeged felől Dorozsma irányába 105-110 km/h-ás sebességgel közlekedett a gépjárművel. A vádlott ittas állapotából adódóan áttért a menetirány szerinti bal oldalra, melyből intenzív és eltúlzott mértékű jobbra kormányzással tért vissza a menetirány szerinti jobb oldalra, ahol az autó sodródni kezdett, ismét áttért a bal oldal forgalmi sávba, majd útpadkának és fának ütközött, végül egy ház kerítését átszakítva az ingatlan udvarán balra dőlve megállt.

A baleset következtében az utasok közül egy ember életét vesztette, míg ketten 8 napon túl gyógyuló súlyos, illetve ketten 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek. A balesettel összefüggésben egymillió forint anyagi kár is keletkezett.

A bíróság ítéletével szemben az ügyész, a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság a felülbírálat során úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le a bizonyítási eljárást, melynek eredményeként megalapozott és helyes ítéleti tényállást állapított meg. Az ítéleti tényállásból helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére és a joghátrányt is megfelelően alkalmazta.

Összességében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott büntetés sem súlyosításra, sem enyhítésre nem szorul, minderre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet érdemben helybenhagyta.

Szeged, 2018. szeptember 18. napján