A perköltség és annak viselése

Perköltség mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatosan akár a bíróság előtt, akár azon kívül merült fel. Ide tartozik a postaköltség, az eljárási illeték, a tanú- és szakértői díj, ügygondnoki és tolmácsdíj, a helyszíni tárgyalás és szemle költsége is.

 

A perköltséghez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd, jogtanácsos készkiadásait és munkadíját is.

 

A bíróság a perköltség viselése felől az ítéletében, vagy az eljárást befejező határozatában dönt. Fő szabály szerint a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni.

 

A bíróság a perköltség felől hivatalból köteles határozni, kivéve ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri.

 

Abban az esetben, ha a felek egyezséget kötnek az eljárás során, a bíróság a perköltség felől csak a felek kérelmére határoz.

 

Ezek a rendelkezések azonban nem érintik a költségmentesség, az illetékmentesség vagy az illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt illetékek és az állam által előlegezett költségek, valamint a pártfogó ügyvédi díj viselésére vonatkozó kötelezettséget. Ezekről a bíróságnak minden esetben rendelkeznie kell.

 

Részleges pernyertesség esetén a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével határoz. A bíróság abban az esetben, ha a pernyertesség-veszteség aránya közel azonos, vagy az előlegezett költségek között nincs jelentős különbség akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

 

Az oldalon található tartalmak a "Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken" elnevezésű ÁROP-1.2.18/-2013-2013-0045. kódszámú projekt keretében készültek. 

Az oldalon található tartalmak a Szegedi Törvényszék kizárólagos tulajdonát képezik. Azok bármi nemű másolása, vagy felhasználása a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szerzői jogi következményeket von után.