A bizonyítási eljárás, a bizonyítási eszközök

A bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendelhet el.

 

A per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.

 

A bíróság hivatalból akkor rendelhet el bizonyítást, ha azt a törvény megengedi.

 

A bizonyítási eszközök különösen: a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok.

 

Tanúként az hallgatható ki, akiről feltételezhető, hogy a bizonyítandó tényről akár közvetlenül, akár közvetett módon tudomást szerzett.

 

Ha a fél az állítását tanúkkal kívánja bizonyítani, meg kell jelölnie a bizonyítani kívánt tényt és be kell jelentenie a tanú nevét és idézhető címét.

 

Amennyiben egyéb bizonyítási indítványt kíván előterjeszteni a fél, úgy indítványában meg kell jelölnie, hogy milyen tényre vonatkozóan és mit kíván bizonyítani. Bizonyítási indítvány lehet pl. igazságügyi szakértő kirendelésének indítványozása olyan esetben, ha a perben jelentős tény vagy körülmény megállapításához valamilyen különleges szakértelem szükséges. Meg kell jelölni az indítványban azt is, hogy mely tényre vagy körülményre és milyen okból kéri szakértő kirendelését.

 

A bizonyítási eljárást a perbíróság rendszerint a tárgyaláson folytatja le. Ha azonban ez jelentős nehézséggel vagy aránytalan többletköltséggel járna, a bíróság azt a járásbíróságot is megkeresheti, amelynek területén a kihallgatandó személyek laknak, vagy amelynek területén a bizonyítás a legcélszerűbben lefolytatható.

 

A bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.

 

Az oldalon található tartalmak a "Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken" elnevezésű ÁROP-1.2.18/-2013-2013-0045. kódszámú projekt keretében készültek. 

Az oldalon található tartalmak a Szegedi Törvényszék kizárólagos tulajdonát képezik. Azok bármi nemű másolása, vagy felhasználása a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szerzői jogi következményeket von után.