Végrehajtási perek

Végrehajtási perek

 

A végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perre kizárólag az a bíróság illetékes, amely a végrehajtási eljárást elrendelte.

 

Ha a végrehajtási eljárást a törvényszék, vagy a közigazgatási és munkaügyi bíróság, illetve a közjegyző rendelte el, kizárólag az adós lakóhelye szerinti járásbíróság illetékes.

 

A bíróság a végrehajtás megszüntetési és korlátozási perben soron kívül jár el, a tárgyalást legkésőbb a keresetlevél benyújtásától számított 15. napra tűzi ki. A perben szünetelésnek nincs helye.

 

Az első tárgyalás megtartásának nem akadálya, ha a peres felek nem jelennek meg, ha azonban egyik fél sem jelenik meg az első tárgyaláson, úgy az eljárást a bíróságnak meg kell szüntetni.

 

Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a keresetlevélben előadottakat, vagy az alperes védekezését igazolják.

 

A tárgyalást – legfeljebb 8 napra – csak akkor lehet elhalasztani, ha ez a felek által felajánlott bizonyítás érdekében szükséges.

 

Igénypert az indíthat, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga, vagy más olyan joga alapján tart igény, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya. Ezt a pert a végrehajtást kérő ellen kell megindítani.

 

A végrehajtási igényperre kizárólag az a járásbíróság illetékes, amelynek területén a foglalás történt.

 

Igényperben nincs helye viszontkeresetnek.

 

Ha a bíróság az igénykeresetnek helyt ad, az igényelt vagyontárgyat feloldja a foglalás alól.

 

Ha azonban a vagyontárgyat már értékesítették, a pernyertes felperes részére a vételárnak megfelelő összeget kell kiutalni.

 

A házastársi vagyonközösségi igénypert az adós ellen is meg kell indítani (az igénylő felperes házastársa).

 

Foglalás tűrése iránti per: ha a végrehajtást kérő az adós tulajdonában levő ingóság lefoglalásának tűrése iránt harmadik személy ellen pert indított, e perben nincs helye viszontkeresetnek, ha a harmadik személy a végrehajtó felhívása ellenére az adós ingóságára vonatkozó nyilatkozatot elmulasztotta, a perköltséget a per eredményére tekintet nélkül viselni köteles.

 

A végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás engedélyezése iránti pert a zálogjogosult indíthatja meg, ha az adós vagy a végrehajtást kérő a zálogjoggal biztosított követelés jogalapját és összegszerűségét vitatta és állítását valószínűsítette. A perben a bíróság soron kívül jár el.

 

A pert a jogalapot vagy összegszerűséget vitató adós vagy végrehajtást kérő ellen kell megindítani.

 

A perre kizárólag a Vht. 114/A. §-ban foglalt eljárást lefolytató bíróság az illetékes.

 

A perben nincs helye viszontkeresetnek.

 

Az oldalon található tartalmak a "Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken" elnevezésű ÁROP-1.2.18/-2013-2013-0045. kódszámú projekt keretében készültek. 

Az oldalon található tartalmak a Szegedi Törvényszék kizárólagos tulajdonát képezik. Azok bármi nemű másolása, vagy felhasználása a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szerzői jogi következményeket von után.