Garázdaság bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2018. április 10., kedd 08.15
Ügy tárgya: 
Garázdaság bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
16. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint 2016. november 13. napján 20 óra 00 perc körüli időben Szegeden, egy Szabadkai úton lévő szakközépiskola előtti utcaszakaszon megjelent a fiatalkorú I. rendű vádlott, valamint édesapja, a III. rendű vádlott, keresztapja, a II. r. vádlott és ismerősük, a IV. rendű vádlott, akik előzetes szóváltást követően tettleg bántalmaztak két kiskorú sértettet. A vádlottaknál boxer és vipera is volt. A vádlottak fent megjelölt kihívóan közösség ellenes és erőszakos magatartása másokban megbotránkozást és riadalmat keltett.

A III. rendű vádlott a fent megjelölt magatartásával – azzal, hogy a nevelése, felügyelete és gondozása alatt lévő fk. I. r. vádlottal követték el a fent megjelölt bűncselekményeket - a kiskorú nevelésére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte és ezzel gyermeke erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság a tárgyalást 2018. április 12. napján 8.15 órától folytatja.

Eljáró bíróság: