Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 6., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás helyszíne: 
6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló: 
10. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint az I. r. vádlott az ügyben érintett kft. ügyvezetője, II. r. vádlott ugyanezen gazdasági társaság marketing igazgatója volt, míg III. r. vádlott ugyanitt könyvelési feladatokat látott el. A IV., V. és VI. r. vádlottak a kft.-vel szerződéses kapcsolatban álló gazdasági társaságok ügyvezetői voltak.

Az ügyben érintett kft. célja első osztályú férfi kosárlabda, kézilabda és röplabda csapatok, illetve utánpótlás csapatok működtetése volt. A gazdasági társaság bevételi forrásait önkormányzati és szponzori támogatások alkották, továbbá bevétele származott a sportági szakszövetségek által nyújtott forrásokból és egyéb forrásokból is. A társaság kiadásait reklám és marketing cégekkel kötött bizományosi szerződések alapján kifizetett összegek, valamint az I. r. vádlott által realizált készpénzfelvételek tették ki.

Tekintettel arra, hogy a sportolók fizetési igényeinek kielégítésére a kft. megfelelő anyagi fedezettel nem rendelkezett, a játékosok foglalkoztatása érdekében II. r. vádlott rendszert dolgozott ki, melynek lényege szerint a beszámlázó gazdasági társaság bizományosi szerződést kötött a kft.-vel az alkalmazásában álló nagyobb játékerőt képviselő sportolók arculati jogainak beszerzésére, szponzorok felkutatására, majd az arculati jogoknak a kft. részére történő értékesítésére, illetve a beszámlázó céghez befolyt támogatási összegek átutalására. A beszámlázó gazdasági társaságok marketing, illetve reklámtevékenységről számlát állítottak ki a kft. részére, melyet az megfizetett. Ezt követően a beszámlázó gazdasági társaság részére átutalt összegek készpénzben felvételre kerültek, majd azt a láncolat végén álló gazdasági társaság képviselője visszajuttatta az I. r. vádlott részére, így a kft. által alkalmazott sportolók munkaszerződésében rögzített munkabért meghaladó juttatásai, illetve a társaság egyéb kiadásai ezen összegekből készpénzben, az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket megkerülve kerültek kiegyenlítésre.

A reklám és marketing cégek a sportolók - kft. részére értékesített - arculati jogait a valóságban nem szerezték meg, szponzorok felkutatására irányuló tevékenységet nem folytattak, a megkötött szerződéseik fiktívek voltak, így a beszámlázó cégek az arculati jogokat nem értékesíthették, a szponzorok által utalt összegeket nem számlázhatták volna ki a kft. részére. A szerződések valótlanságáról és arról, hogy tényleges gazdasági tevékenység nem áll mögöttük valamennyi vádlott tudomással bírt.

Az I. r. vádlott magatartásával, mint az érintett kft. ügyvezetője, a vagyonkezelői kötelezettségét megszegve, a valótlan tartalmú, fiktív, nem teljesített szerződések, számlák alapján történő kifizetésekkel és elszámolásokkal a kft.-nek mindösszesen 452.225.175,- forint összegű vagyoni hátrányt okozott.

A bűncselekmény elkövetéséhez IV., V. és VI. r. vádlottak a valótlan tartalmú bizományosi szerződések aláírásával, a fiktív számlák kitöltésével, illetve az általuk képviselt gazdasági társaságok számlájára ezen valótlan tartalmú szerződések és számlák alapján átutalt összegek továbbutalásával és készpénzben történő felvételével, míg a III. r. vádlott a valótlan tartalmú könyvelési dokumentációnak az érintett kft. könyvelésében történő elhelyezésével szándékosan segítséget nyújtottak, IV. r. vádlott 300.863.943,- forint, V. r. vádlott 331.118.019,- forint, VI. r. vádlott 109.350.000,- forint, III. r. vádlott pedig összesen 426.480.000,- forint erejéig.

További felvilágosítás a Szegedi Törvényszék Sajtóosztályától kérhető.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben 2017. június 08. napon szintén 9.00 órai kezdettel tárgyalást tart.

Eljáró bíróság: