Tájékoztatás nem jogerős ítéletről - rablás bűntette és más bűncselekmény

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. N. I.r. és K. T. G. II.r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint a II. r. vádlottat kábítószer birtoklása vétségében is, ezért az I.r. vádlottat 2 év 6 hónap, a II.r. vádlottat halmazati büntetésül 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindkét vádlottat egyezően 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a külföldön élő sértett 2016. május hó 14. napját megelőzően a facebook.com közösségi oldalon ismerkedett meg az I.r. vádlottal, akivel megbeszélték, hogy a sértett szegedi tartózkodása alatt találkoznak egymással, valamint, hogy a vádlott felmegy a sértett hotelszobájába.

Az I.r. és II.r. vádlott 2016. május 14. napján megállapodtak abban, hogy a sértettet értékeinek megszerzése érdekében elkábítják, védekezésre képtelen állapotba helyezik, oly módon, hogy II.r. vádlott egy üveg whiskey-be előzetesen több szem, nyugtató és altató hatású gyógyszert kever, mely az alkohollal való vegyítés miatt fokozott altató-nyugtató hatást vált ki. Ezen ital elfogyasztására I.r. vádlott ráveszi a sértettet és amikor a sértett kábult állapotba kerül értékeit magukhoz veszik.

Az előzetes megállapodásnak megfelelően a vádlottak egy üveg whiskey-be több szem clonazepam-tartalmú, nyugtató hatású tablettát kevertek, majd este 22 óra körüli időpontban az I.r. vádlott és a sértett a hotelszobában italozni kezdtek. A sértett a gyógyszeres whiskey hatására kába lett, védekezésre képtelen állapotba került, melyet kihasználva I.r. vádlott beengedte a II.r. vádlottat a hotelszobába és a sértett értékeit, így két mobiltelefonját és készpénzét magukhoz vették, majd távoztak a hotelből. A sértett megpróbálta megakadályozni, hogy értékeit elvegyék, de a nyugtató szerek és az alkohol együtthatása miatt arra képtelen volt.

Fenti magatartásukkal I.r. és II.r. vádlottak egymás tevékenységéről tudva, közösen 400,- euró készpénzt és két mobiltelefont úgy vettek el a sértettől, hogy evégből őt védekezésre képtelen állapotba helyezték.

A bíróság ítéletével szembeni esetleges fellebbezés bejelentésére az ügyész, a II.r. vádlott és védője is 3 napot tartott fenn, míg azzal szemben I. r. vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

További felvilágosítás a Szegedi Törényszék Sajtóosztályától kérhető.

Szeged, 2017. október hó 10. napján