2018-ban is folytatódik a Nyitott Bíróság Program a Szegedi Törvényszéken

A Nyitott Bíróság Program keretében 2018. január 30. napján tárgyalásra látogattak el a Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9. C osztályának diákjai.

A tárgyaláslátogatást megelőzően dr. Tóth Csenge bírónő felkészítő előadást tartott az iskolában, amelynek keretében beszélt a bíróvá válás folyamatáról, a nyomozási bírói munkáról, a gyermekkorúak meghallgatásáról, valamint példákkal illusztrálva ismertette a fiatalkorúak büntetőeljárásának szabályait.

 

 

A diákok dr. Cseh Lívia bírónő tárgyalásán vettek részt, ahol a vádlottak rendőrség útján történő elővezetését követően sor került a II. r. vádlott kihallgatására, majd a sértett tanúkénti kihallgatására, továbbá az I. r. vádlott és a sértett szembesítésére.

Az osztály egyik fele már korábban részt vett tárgyaláson, ezzel kapcsolatosan a kísérő pedagógus elmondta, hogy a tanulókat a bíró, az ügyész és az ügyvéd tevékenysége mellett a jegyzőkönyvvezető munkája is megfogta, ugyanis az iskolában már a 9. évfolyamtól kezdve tanulnak gépírást.

A Szegedi Törvényszék továbbra is várja a bíróságokon folyó munka iránt érdeklődő középiskolás diákokat.

Szeged, 2018. február 2.

 

a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya