Közös perszimulációs versenyt rendezett a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Törvényszék

2017. decemeber 1. napján első alkalommal rendezte meg közös – elsősorban eljárásjogi – perszimulációs versenyét a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete és a Szegedi Törvényszék.

 

 

A versenyzőket dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke köszöntötte, aki megnyitójában kitért a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával (SZTE ÁJTK) hosszú ideje fennálló jó együttműködésre, amelynek új állomása volt a 2016-ban az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetével (BTI) megkötött együttműködési megállapodás. Ezen megállapodás célja a kifejezetten büntetőjogi érdekeltségű hallgatók szakmai továbbfejlődését célzó közös programok megrendezésre.
A mai napon első alkalommal megrendezésre kerülő közös perszimuláció kapcsán elmondta, a rendezvény célja, hogy az egyetemen megszerzett tudást a gyakorlatban alkalmazhassák a hallgatók, amely kitűnő alkalom lehet a végzést követően bírósági pályára készülők számára is, hiszen a bíróvá válás egy összetett folyamat, amelyet folyamatos tanulás és fejlődés jellemez. Kiemelte, hogy a perszimuláció egy komplex felkészülést igényel, amely minden résztvevő számára hosszútávon hasznosítható ismereteket jelent.

A verseny moderátora dr. Joó Attila, a Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője volt, aki a versenyzők számára a versenyt megelőzően felkészítő workshopot is tartott, felhívván a hallgatók figyelmét a legfontosabb eljárásjogi szabályokra.

A versenyzők háromfős csapatokat alkotva bíróként, ügyészként és védőként jártak el, míg az egyes perszimulációk során felmerülő egyéb szerepek betöltéséről a Szegedi Törvényszék bírósági titkárai, fogalmazói és ügyintézői gondoskodtak.

 

 

A szakmai zsűri – amelynek elnöke dr. Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetője, tagjai dr. Csordás Gabriella, a Csongrád Megyei Főügyészség ügyésze és dr. Kovalcsik Éva, a Szegedi Törvényszék tanácselnöke volt – az egyes jogesetek során értékelte a versenyző lényeglátását, az eljárásjogi szabályok ismeretét, szóbeli kifejezőkészséget, az ügyfelekkel való kapcsolattartást.

A versenyt követő eredményhirdetésen dr. Hegedűs István, kollégiumvezető a zsűri véleményét tolmácsolva elmondta, hogy a versenyzők friss eljárásjogi ismeretek birtokában, a gyakorlat hiánya ellenére is mindannyian elismerést érdemelnek.

Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE ÁJTK BTI intézetvezetője, az SZTE oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartja, hogy az egyetemi oktatásban, főleg a tanulmányaik utolsó fázisában lévő hallgatók számára lehetővé tegyék a gyakorlati tapasztalatszerzést. Egyetértett a zsűrivel abban, hogy a versenyzők rendkívül felkészültek voltak és megfelelően helytálltak.

 

Az 1. helyezett csapat tagjai és verseny szerinti szerepkörük, akiket egyéni szereplésük alapján is első helyre soroltak:

  • Pataki Bettina, bíró
  • Nagy Nikolett, ügyész
  • Nagy Nikolett, védő

 

Az 2. helyezett csapat tagjai és verseny szerinti szerepkörük:

  • Törőcsik Szilvia, bíró
  • Szabó Dániel, ügyész
  • Ivanov Dömötör, védő

 

A 3. helyezett csapat tagjai és verseny szerinti szerepkörük:

  • Szélpál Zsanett, bíró
  • Dencs Tímea, ügyész
  • Tóth Attila Tas, védő

 

 

A díjakat Prof. Dr. Karsai Krisztina és dr. Tárkány-Szűcs Babett adták át. Elnök Asszony a díjátadás alkalmával buzdította a versenyzőket, hogy egy esetleges bírósági fogalmazói pályázat alkalmával a mai versenyt mindenképpen tüntessék fel.

 

Szeged, 2017. december 4. napján

 

További képekért kattintson ide.

 

a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya